Kiemelkedő tanárokat és középiskolákat díjazott a BME Pro Progressio alapítványa

2015-10-14

Átadták a 2015. évi Pro Progressio díjakat a műszaki és természettudományi képzés  népszerűsítéséért

Több mint tízmillió Ft támogatás középiskoláknak és pedagógusoknak a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért.

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége – a középiskolától kezdve a doktori képzésig – az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás.

2015-ben – immár hetedik alkalommal – 10 középiskolai tanár és 14 középiskola kapta meg a Pro Progressio díjat ünnepélyes keretek közt.

A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát.

Az alapítvány az elmúlt 7 évben több mint 70 középiskolai tanárt díjazott és részesített fejenként 400.000 Ft-os díjban, illetve 90 középiskolának  nyújtott több mint 25 millió Ft-os támogatást, hozzájárulva  természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.

Az elismeréseket Józsa János rektor és számos vendég jelenlétében Pakucs János, az Alapítvány kuratóriumának elnöke és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár adták át.

Pro Progressio díjak 2015

Középiskolák

  • Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
  • Berzsenyi Dániel Gimnázium
  • Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium
  • Budapest, XIV. kerületi Szent István Gimnázium
  • Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
  • Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc)
  • Garay János Gimnázium (Szekszárd)
  • Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium
  • Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium
  • Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
  • Lovassy László Gimnázium (Veszprém)
  • Óbudai Árpád Gimnázium
  • Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
  • Veres Pálné Gimnázium (Budapest)

 

Pedagógusok

  • Csötönyi Nóra (matematika),  Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium
  • Drávucz Anita (matematika-fizika), Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok)

    A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Munkáját a lelkiismeretesség, a precizitás és magas szakmai igényesség jellemzi. Aktívan részt vesz a kiemelt tehetségek felfedezése céljából szervezett és az intézmény által hosszú ideje megtartott Tarján Imre Fizikaverseny és a Szegő Gábor Matematikaverseny szervezésében és lebonyolításában. Rendszeresen vannak fakultációs csoportjai. Hivatását a gyermekközpontúság és az egyéni törődés jellemzi, ami elősegíti tanítványai tehetségének kibontakozását.

  • Gécziné Pila Erika (matematika-fizika),  Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium (Aszód)
  • Lugosi Attila (matematika-informatika), Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola (Budapest)
  • Major Balázs (fizika), Veres Pálné Gimnázium (Budapest)
  • Osgyániné Németh Márta (matematika-kémia), Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium
  • Paulovits Ferenc (matematika-kémia), ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)
  • Szabó Judit (fizika-informatika), Béri Balogh Ádám Gimnázium és Kollégium (Tamási)
  • Szabó László (informatika), Lovassy László Gimnázium (Veszprém)
  • Varga Zsolt (fizika-informatika),  Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

 

 

Forrás: proprogressio.hu

#eredmények #matematika #fizika #díjak #kitüntetések