Interjú Prof. dr. Mosonyi Attila PhD. osztályvezető főorvossal

2016-09-25

Noémi: Gratulálok Főorvos Úrnak az egri Eszterházy Károly Egyetem által adományozott professzori kinevezéséhez. Ki és miért részesülhet ilyen elismerésben?

Dr. Mosonyi Attila: Három területen kell megfelelni ahhoz, hogy valakiből professzor váljon. Az első a tudományos munka, a második az oktatás, a harmadik pedig a több évtizedes szakmai tapasztalat. Fiatal orvos koromban kezdtem érdeklődni az akkor még kezdetleges genetikai kutatások iránt. 1990 óta foglalkozom genetikával. 1996-ban az elsők között szereztem ilyen szakképesítést. Tudományos munkám során számos cikket írtam, melyek megjelentek magas impakt faktorú[1] angol és amerikai szaklapokban. Az egyetemi tanári kinevezéshez öt-hat impakt faktorral kell rendelkezni. Én tizenöt év alatt 6,7 impakt faktort gyűjtöttem össze.

Noémi: Milyen intézményekben tanít Professzor Úr?

Dr. Mosonyi Attila:  Folyamatosan tanítok az ELTE-n és az egri Eszterházy Károly Egyetemen. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember ne zárja magába a tudását, hanem adja tovább a következő nemzedéknek. Egy ember attól lesz nagy, ha nem irigy, hanem megpróbálja átadni az ismereteit és a tudását.

Noémi: Kezdő orvosként kik határozták meg pályafutását?

Dr. Mosonyi Attila: Orvosi pályafutásom kezdeti szakaszában két neves professzor is szárnyai alá vett. Papp Zoltán professzor az elsők között hozta létre Közép-Európa legfejlettebb genetikai laborját, ő maga is genetikus volt. A Debreceni Egyetemen is tanított, én onnan ismerem, és szerencsére be tudtam kapcsolódni a munkájába, ezért nagyon sokat feljártam az 1-es klinikára. A másik mesterem a nemrég elhunyt Czeizel Endre professzor volt. Czeizel Endre professzorral 1980-ra datálódik az ismeretségünk. Haláláig kiváló emberi és szakmai kapcsolatban voltunk, Szolnokon is nívós labort hozott létre, emellett több alkalommal is amerikai szaklapokban publikáltunk. Pályámnak fontos állomása 2001, ekkor védtem meg viszonylag fiatalon a PhD-met; s ezzel egyidejűleg - minden idők legfiatalabb osztályvezető főorvosaként, negyvenegy évesen - a hatvani kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályát vezettem. Egy ilyen szakmában, amelyben a tapasztalat a legértékesebb, ez nagy megtiszteltetés volt.

Noémi: Professzor Úr is verseghys diák volt. Milyen érzés most, hogy a legnevesebb volt verseghysek közé tartozik?

Dr. Mosonyi Attila: Mint volt verseghys diák megnéztem a gimnázium 185 éves évfordulójának az évkönyvét. Természetesen mindig voltak kiváló tanulók, hiszen több mint húszezer diák érettségizett itt. Túlzottan sok professzor nincsen feltüntetve a volt diákok listáján – velem együtt három. Több bölcsész és fizikus is ért el rangos kitüntetést, ez kifejezetten jól esik. Laki Kálmán – aki szintén a Verseghy diákja volt – majdnem Nobel-díjas lett, emlékét tábla őrzi a szomszédos épület falán. Nagyon jó dolog ilyen ismert emberek társaságához tartozni.

Noémi: A pályaválasztás mindig nehéz dolog. Professzor úr a Verseghyben döntötte el, hogy orvos szeretne lenni?

Dr. Mosonyi Attila: Igen, kiváló tanáraim voltak, szeretném is, hogy emlékezzünk meg róluk. A kémiát Decsi Margit tanította, a biológiát Ratkai Lajosné dr. Király Emőke. Ők már nyugdíjba vonultak. Szeretettel gondolok rájuk, Ratkainé Király Emőke osztályfőnököm is volt. A fizikát pedig Kiss Jenő tanár úr tanította, aki már évekkel ezelőtt meghalt. Igen, a Verseghyben kaptam kedvet az orvosi pályához, de volt ennek előzménye is: a nagypapám kiváló orvos volt. Ötven évig, huszonnégytől hetvennégy éves koráig praktizált, ő volt a példaképem, mind emberként, mind férfiként, mindenféle tekintetben. A sportban elért sikerek majdnem eltérítettek az orvosi egyetemtől, később aztán döntenem kellett, hogy olimpikon vagy orvos szeretnék-e lenni, hisz nem voltam tehetségtelen a sportban sem. Később a sportot már nem űztem olyan szinten, és más dolgokat is csináltam, s végül úgy döntöttem, hogy orvos szeretnék lenni.

Noémi: Akik orvosi egyetemre szeretnének menni, sokat gondolkoznak, hogy milyen szakterületet válasszanak.  Professzor úr miért döntött úgy, hogy nőgyógyász lesz?

Dr. Mosonyi Attila: Két pálya lebegett előttem: az egyik a szülészet, a másik a sebészet volt. Azért döntöttem a szülészet mellett, mert ezt komplettebbnek éreztem. Itt is rengeteget kell operálni, de azt az élményt, amikor egy gyermek világra jön, nem lehet leírni.  Az embert nem érheti itt annyi bánat és keserűség, hogy ne aranyozza be a napját az, hogy ma is világra segített egy gyermeket. A legboldogabb akkor vagyok, ha egy édesanya saját maga, természetes úton szül, sajnos ez egyre kevesebb az egyre később vállalt terhességek, illetve nőgyógyászati előzmények sokasága miatt. Biztosan sok szép szakma van még, de számomra ez az ideális, ezért azt mondhatom, nagyon elégedett vagyok.

Noémi: Az iskolában igen népszerű most az orvosi pálya. Professzor úr szerint kiből válhat jó orvos?

Dr. Mosonyi Attila: Hosszú és göröngyös út, az orvosi diplomát nem adják ingyen, nehéz bekerülni az orvosi karra, nem is könnyű elvégezni. Aki gyors sikert szeretne elérni a munkájában, az ne válassza az orvosi hivatást. Itt folyamatos a kontroll, sokkal magasabb erkölcsi mércének kell megfelelni, hozzáteszem: nem elegendő, ha valaki jó képességű, a szorgalom legalább olyan fontos. Sosem szabad elégedetlennek lenni, örülni kell a tudásnak, de nem szabad azt hinni, hogy ha valamit tudunk, akkor mindent tudunk, mert akkor már megbuktunk. Az embernek önmagával szemben nagyon igényesnek kell lenni, ugyanis a környezete is ezt várja el. Egy orvosnak nincs más kötelessége, mint hogy mindig a jóra törekedjen, és ezt az orvosi pálya megadja. Az orvoslás komoly színpad. Nem nagy közönség előtt játszunk, és nem is kapunk nagy tapsvihart sohasem, de folyamatosan az orvostól elvárható erkölcsi tartással, emberi magaslatokat megmászva kell eljátszani azt, ami elvezet majd ahhoz, hogy valóban eredményes legyek, hogy a beteg bízzon bennem, s elhiggye, hogy valóban meggyógyulhat. Ha nem bízik bennem, a legkisebb betegség sem képes arra, hogy jó fordulatot vegyen. Tehát olyan közvetlen kapcsolatot kell kialakítani, hogy a beteg legféltettebb titkait is velem akarja megosztani. Arra biztatok mindenkit, hogy akiben van ilyen ambíció, s akar tenni másokért, tud lemondani, s nem a gyors sikert szeretné mielőbb elérni, az vállalkozzon erre, és akkor csodálatos élete lesz.

Noémi: A professzori cím mellett rendelkezik-e más magas állami kitüntetéssel?

Dr. Mosonyi Attila: A professzorságot megelőzte egy magas állami kitüntetés: 2013. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kaptam, mely a második legrangosabb állami kitüntetés, melyet kapni lehet. Az intézetben én kaptam először, de azóta már mások is birtokba vehették ezt a nívós elismerést. Így kereknek, egésznek érzem az életemet, és szerencsére még nem vagyok a végén. Ha minden igaz, akkor talán még egy évtizedig tudom ezt csinálni.

Noémi: A sok elfoglaltsága mellett szabadideje is van Professzor Úrnak?

Dr. Mosonyi Attila: Természetesen jut idő a kikapcsolódásra, erről is szívesen mesélek. A kedvenc időtöltésem a család, nagyon szép családom van. s szerencsére vannak már unokáim is. Másik fiam holnapután házasodik. Ott is idő kérdése, és érkeznek az unokák. Jó ezt látni, hogy a második generáció is jó irányba fejlődik. Nagyszülőnek lenni kitüntető feladat. A gyerekek, ha szeretik a nagyszüleiket, akkor ezt a nagypapán szokták gyakorolni. Egy nagyszülőnek a szülőhöz képest van pár évtized előnye, mert egy generációt már felnevelt. Ha rangsorolni lehetne, hogy mi a legfontosabb az életben, akkor az bizony a család. Hiába vannak szakmai sikereid, ha nem vár otthon egy szerető család. Ami igazán hobbi, az a hétvégi kirándulás és a sporttal kapcsolatos tevékenységek. Ha van egy kis szabadidőm, akkor általában unokával vagy unokákkal szoktam kirándulni menni, borzasztó öröm, mikor látom, hogy már a pici gyerekek is fogékonyak a világ apró-cseprő dolgaira.

Noémi: Osztályvezető főorvosként milyennek látja a frissen végzett, fiatal orvosokat?

Dr. Mosonyi Attila: Büszkén mondhatom, hogy a pályakezdők nagyon felkészültek, jó oktatásban részesülnek, általában jó az emberi hozzáállásuk, tartásuk. Egy osztályvezetőnek erre is kell figyelni. Arra is, hogy egy fiatal egyre többet tudjon, el kell őt küldeni tudományos fórumokra, hogy hozza haza az új tudást, mondja el, építse be, ossza meg és hasznosítsa. Az egyetemen tudást lehet szerezni, de az, hogy emberileg alkalmas-e, az az első munkanapon derül ki. Mikor bejön első nap, annyit tud, hogy doktor, de beteggel még nem nagyon volt kapcsolata. Nagyon elesett, visszafogott, az élet által meggyötört emberrel is fel kell tudni venni a kontaktust, és akkor bizony úgy kell ezt az embert megközelíteni - kis túlzással -, ahogy Jézus Krisztus is megközelítette az embereket. Egy orvosnak sosem szabad a betegeket másod-, harmad- vagy negyedrangúvá tennie, hiszen ő is egy embertárs. A betegség súlyossága szerint kell osztályozni, a súlyos beteggel súlyos betegként kell bánni, a kisebb fajsúlyú beteggel szintén jól kell bánni, és meg kell érteni, hogy számára az ő problémája a világ legnagyobb baja. Egy jó orvosnak tudnia kell kommunikálni a betegekkel.

Noémi: Köszönöm szépen Professzor Úrnak az interjút!

Készítette: Németh Noémi


[1] A folyóiratok impakt faktora annak a mértéke, hogy milyen gyakran idézik a tárgyévben a folyóiratnak a megelőző két évben megjelent “átlagos cikkét”. Az impakt faktor segít megítélni a folyóiratok relatív fontosságát, különösen az ugyanazon szakterületen működő többi folyóirat között.

#biológia #eredmények