Reutlingeni cserekapcsolat

2017-05-01

Iskolánk hagyományainak megfelelően idén tavasszal is cserediákok látogattak el hozzánk reutlingeni testvériskolánkból, az Isolde Kurz Gimnáziumból.

A szervező tanárok, Bozsik Lászlóné és Bíró Sándorné tanárnők több éves tapasztalat alapján állították össze a programokat. Szombaton az egri vár mellett ellátogattunk a Stühmer csokoládégyárba, a vasárnapi családi napot követően a cserediákok hétfőn iskolánk életébe nyerhettek betekintést, majd városunk alpolgármestere, Szabó István köszöntötte őket a városházán. Kedden egy feledhetetlen napot töltöttünk el az ópusztaszeri emlékparkban és Szegeden, szerdán pedig a fővárosunkba látogattunk..

A gazdag programoknak köszönhetően a kezdeti félénkség hamar megszűnt, s a beszélgetések egyre közvetlenebbé váltak. Az együtt töltött hetünket az utolsó napon játékos vetélkedővel és magyar táncházzal zártuk. A másnapi elválást megkönnyítette számunkra az tudat, hogy hamarosan újra látjuk egymást, ezúttal majd Reutlingenben.

A szolnoki diákok nevében szeretném megköszönni a szervező tanárok munkáját, valamint Pogány Gyula igazgató úrnak a lehetőséget, hogy vendégeinket valamennyi programra elkísérhettük.

Németh Lili 10.a

#Reutlingen #cserekapcsolat #német