ESU-IPS Competition: Angol nyelvű nemzetközi szónokverseny

2018-03-27

2018. március 23-án Budapesten került sor az International Public Speaking Competition nemzetközi angol nyelvű szónokverseny döntőjének megrendezésére. Az országos megmérettetésen iskolánkat Vitális Benjámin (10.a osztályos) tanuló képviselte az ’Art Reaching The Sky’ című beszédével.

A verseny helyszíne a BGSZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma volt. Az eseményt Iain Lindsay brit nagykövet nyitotta meg, beszédében hangsúlyozva az idegennyelv-tudás fontosságát. A rendezvény házigazdájaként sziporkázó humorával Steve Jones oldotta a végig igen feszült hangulatot.

A döntő első fordulójában nyújtott teljesítményével Beni bejutott az első hat közé. A második forduló igen erős mezőnyében is szépen helyt állt, és szoros versenyben két budapesti diák mögött 3-6. helyen végzett.

Gratulálunk!

A versenyről rövid angol nyelvű képes beszámoló itt olvasható: http://singlish.hu/final-ipsc-hungary-2018/


Boros Ildikó
felkészítő tanár


   

#10.a #Eredmények