Peták Kálmán tanár úr Prima Primissima díjban részesült

2018-10-01

Iskolánk nyugdíjas tanára Peták Kálmán tanár úr Megyei Prima Primissima díjban részesült. A rangos kitüntetés egy pedagógus életút, a hivatástudatból végzett 38 évnyi oktatói pálya elismerése.

Peták Kálmán tanár úr 1937. szeptember 4-én született Ózdon, édesapja maga is pedagógus – tanító - volt. Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte matematika-ábrázoló geometria szakon. Későbbi felesége révén került Szolnokra a Verseghy Ferenc Gimnáziumba, első és egyetlen munkahelyére. Főként a fizika, majd később a matematika speciális tagozaton tanított. Ez utóbbi 1986-os elindításában meghatározó szerepe volt.  38 év tanítás után nyugdíjas lett, de e mellett még 4 évig visszajárt tanítani.

Nyugdíjas éveiben is aktív maradt. A gyalog- és kerékpáros túrák elmaradhatatlan résztvevője volt. Mindezeken túl pedig napjainkig Szolnok sakkéletének meghatározó alakja.

Gratulálunk Tanár úrnak a kitüntetéshez, s további, egészségben, fizikai és szellemi aktivitásban gazdag hosszú éveket kívánunk!

#prima #primissima #Peták Kálmán