Határtalanul! 2018
(HAT-18-02-0229)

2019-04-28

2019. április 15–19.

A Márton Áron Főgimnázium X.B osztálya a Határtalanul! program keretében 2019. április 15–19. között magyarországi programokon vett részt a Verseghy Ferenc Gimnázium 10. d osztályának vendégeként.

Az első nap hosszú, több, mint 12 órás utazással telt. A gimnáziumba való érkezésük után testvérosztályunknak rövid műsort adtunk. Pizzavacsorával és üdítővel vendégeltük meg őket zárásként.

A második napi program a Rep-Tár Szolnoki Repülőmúzeumban kezdődött. Délután Szolnok  leghíresebb nevezetességével a vár történelmével ismerkedhettünk meg. Kertész Róbertnek köszönhetően a szolnoki vár ásatási munkálataiba is bepillanthattunk.

A harmadik nap az egri vár történetével ismerkedhettek meg. 1552 óta Eger a kitartás jelképe és a magyar történelem fontos eseménye. A végvári lét mellett a kazamaták világába és a várbörtön életébe is beleláthattunk az idegenvezető lelkes ismertetésében. Rövid szabadprogram után indultunk haza. Andornaktályán egy rövid pincelátogatással ért véget a napi programunk.

A negyedik nap volt a legtöbb programot felvonultató nap. Dévaványán kezdődött a napunk. A Körös-Maros Nemzeti Park e részterülete mai élőhelyi adottságai mellett kiváló feltételeket biztosít a világszinten veszélyeztetett túzoknak (Otis tarda). A magyarországi állomány egyharmadát adó, Dévaványa térségében élő populáció a védelmi tevékenységnek köszönhetően enyhe növekedést mutatott az elmúlt tíz év során és jelenleg több, mint 500 egyedet számlál. Ez a veszélyeztetett, nagytestű madárfaj a gyepek mellett rendszeresen használja költésre a különböző szántóföldi kultúrákat is, különösen a lucernát és a gabonaféléket. Azok a fészekaljak, amelyek mezőgazdasági munkák során előkerülnek, az ország minden részéről az igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomására kerülnek, ahol biztosítottak a feltételek a keltetéshez, a neveléshez és a visszavadításhoz.

A látogatóközponttól indul a Réhelyi tanösvény, melynek másfél kilométeres szakaszán megismerhetők a térség botanikai és zoológiai értékei. A toronyból megcsodálhattuk a táj szépségét. Ebéd után indultunk Kenderesre.

Kenderesen a Horthy-túra hat állomáshelyét járhattuk volna be, de sajnos a felújítások miatt a két templom nem volt látogatható. (1. Horthy-kastély, 2. Horthy kripta, 3. Horthy liget, 4. Tengerészeti Kiállítóterem, 5. Református templom, 6. Római katolikus templom). A Tengerészeti Kiállítóteremben különösen aktuális a Trianon terem, hisz jövőre lesz a békedektrétum 100-dik évfordulója és az erdélyieknek ez egy fájó esemény.

Április 19-a a hazautazás napja volt. Rövid pihenőket tartva, este érkeztek haza Csíkszeredába a diákok kísérő tanáraikkal, Orbán Zsolttal, Kolozsváry Katalinnal. Várjuk az erdélyi utat, amely 2019. május 13-17. között valósul meg.

Somogyi Tamás
projektvezető

 

#Határtalanul!