Szolnokról a koronavírus genomjáig

2020-04-08

Urbán Péter a Pécsi Tudományegyetem SZKK Bioinformatikai Kutatócsoportjának tagja. A kutatócsoport meghatározó szerepet tölt be a koronavírus kutatásában. Péter 2007-ben érettségizett a Verseghy Ferenc Gimnázium természettudományi osztályában. Osztályfőnöke Vargáné Török Krisztina rövid interjút készített vele tanulmányairól, jelenlegi kutatásairól Az interjú szerkesztett szövege az alábbiakban olvasható.

Urbán Péter vagyok, 1989-ben születtem Szolnokon.
Általános iskolai tanulmányaimat a szolnoki Kertvárosi, majd a Belvárosi Általános Iskolában végeztem. Ezután a Verseghy Ferenc Gimnáziumban természettudományos osztályában tanultam. Az itt eltöltött 4 év alatt fogalmazódott meg bennem, hogy a későbbiekben biológiával szeretnék foglalkozni. Mindig szép emlékként tekintek vissza erre az időszakra, több emberrel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, hiába telt el már 13 év az érettségi óta.
Ezután a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának biológus szakán folytattam tanulmányaimat. Az egyetem legelső időszakában sokat segített a gimnáziumban megszerzett tudás, olyan alapokkal rendelkeztem, amelyre könnyű volt építkezni. Szakdolgozati munkám során nagy tapasztalatot szereztem mind a mikrobiológia, mind a molekuláris biológia területén. A diploma megszerzése után a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjában (SZKK) folytathattam kutatásaimat, ahol elsősorban molekuláris biológiai tudásomat mélyíthettem el. Jelenleg a PTE SZKK Bioinformatikai Kutatócsoport tagja vagyok.
Az elmúlt héten kutatócsoportunk hazánkban először szekvenált meg egy magyar fertőzöttből származó SARS-CoV-2 genomot, azaz meghatároztuk egy koronavírus teljes genetikai állományát. Ez az eredmény hozzájárul a vírus működésének részletesebb megismeréséhez, a vírus fejlődésében szerepet játszó folyamatokat feltárásához, valamint a fertőzések nyomon követéséhez. A genomszekvenálás után azonnal feltöltöttük eredményeinket egy nemzetközi adatbázisba, ezzel Magyarország is bekapcsolódott a koronavírus genetikáját vizsgáló nemzetközi konzorciumba. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a magyar adatbázist növeljük, a héten egy újabb genomot szekvenáltunk és töltöttünk fel.