külföld

Diákok beszámolói az Erasmus+ programról

Dr. Timár Krisztina Közzétéve:

Diákok beszámolói az Erasmus+ programról

Diákok beszámolói az Erasmus+ program magyarországi szakaszáról:

A magyarországi program része volt egy egész héten át tartó projektmunka is, amelyet vegyes csapatokban kellett végeznünk. Az öt csapat tagjait teljesen véletlenszerűen választották ki, így lehetőségünk volt minden nemzet diákjaival kapcsolatot teremteni. Ezáltal könnyebb volt a megismerkedés is, hiszen nem volt sok időnk, egyből meg kellett találnunk a közös hangot.

A projektmunka egy nemzetközi mesemondó által hétfőn előadott történetekre épült; természetesen minden történet a toleranciával állt kapcsolatban. Minden csapat kapott egy színt, ezután az adott színt központi elemként használva a csapattagoknak meg kellett alkotniuk egy házat, egy madarat és egy hidat, továbbá különböző történeteket kitalálni hozzájuk.

Eleinte kicsit nehézkes volt megbeszélni a dolgokat, mindenki egyetértett mindenkivel, csendben dolgoztunk a saját kis részünkön. Amíg egy idő után rá nem jöttünk, hogy ez így unalmas lesz. Ezért elkezdtünk beszélgetni, zenét hallgatni, mindenki mesélt valamit magáról. Bevontuk azokat is, akik kissé zárkózottabbak voltak addig. A végén már azon vettük észre magunkat, hogy nagyon jól elvagyunk, ám a projekt nem igazán halad. Szerencsére ezzel nem csak a mi csapatunk volt így, ezért a pénteki napon még volt lehetőségünk befejezni az alkotásokat. Addigra teljesen összebarátkoztunk, többet voltunk együtt a hét közbeni programokon is, így könnyen és gyorsan haladt a közös munka.

A záró rendezvényen bemutatott munkák szerintem nagyon kreatívra és egyedire sikerültek, valamint a hozzájuk tartozó történetek is. Sokáig fogunk emlékezni erre a közösen eltöltött hétre. Sokakkal biztosan tartani fogjuk a kapcsolatot, aminek nagyon örülök. Számomra az egész program egy életre szóló élmény volt. Nagyon köszönöm, hogy részese lehettem!

Sóczó Viktória 12.d

Idén az a szerencse ért, hogy 9. osztályosként részt vehettem az Erasmus+ nevű programban. A program rengeteg pozitív hatással volt rám és a későbbi tanulmányaimra. Egy teljes hetet tölthettem nemzetközi közegben, és használhattam az angolt mint kommunikációs eszközt. A hét végére mindenki bátran használta a nyelvet, mert rájött, hogy nem ő az egyedüli, aki hibázik néha.

Az egy hét alatt két kiránduláson is részt vettem, egyszer Budapestre, egyszer Szegedre utaztunk. Mindkét kirándulásnak közösségépítő jellege volt, ezeknek köszönhetően egy kis csapat alakult belőlünk a hét során. Persze az idegenvezetés is angol nyelven zajlott, hiszen a diákok fele nem is beszélt más közös nyelvet. Nagyon jó volt látni, ahogy a különböző kultúrák együtt tudtak működni, és közben mindenki jól érezte magát. A buszutak és a szabadidős foglalkozások remek lehetőséget adtak, hogy jobban megismerjük egymást és egymás kultúráját.

A tanárok rengeteget segítettek. Szerintem minden gördülékenyen, hiba nélkül zajlott. A külföldiek is jól érezték magukat. A hét végére a zárkózottabb diákok is kinyíltak, és részt vettek a közös foglalkozásokon. A záróünnepségen minden ország diákjai népdalokat tanítottak egymásnak, ami igazi kultúrfröccsként hatott, utána pedig közös tánc következett.

Én nagyon élveztem ezt az egy hetet, és egy életre szóló élménnyel gazdagodtam.

Sárfalvi Anna, 9.a

Az Erasmus+ program magyarországi szakaszában két városba is kirándulhattunk.

Az első kiránduláson fővárosunkat, Budapestet mutattuk meg külföldi vendégeinknek. A busz reggel hét órakor indult a Pelikán hotel parkolójából. Első utunk a Pető Intézetbe vitt, ahol súlyos mentális és fizikai problémákkal küzdő gyerekeken próbálnak segíteni. Ezután megnéztük a panorámát a Citadelláról. Majd szabad program következett: felfedeztük a Váci utcát. Miután letelt a szabadidőnk, sétahajóról megnéztük a várost, amely így ezredjére látva is gyönyörű.

Csütörtökön kedvenc városomat, Szegedet látogattuk meg. Délelőtt beugrottuk Ópusztaszerre, ahol bőrdíszeket és gyógyteákat készíthettünk. Ezután beültünk egy közeli csárdába ebédelni. A csárdák hozzátartoznak Magyarország vendéglátóiparához, és el sem tudnánk képzelni nélkülük országunkat, ám máshol nem igazán elterjedt. Miután befejeztük az evést, átbuszoztunk Szegedre, ahol megmutatták nekünk a város nevezetes műemlékeit, és meséltek Attila király sírjáról, amely valahol a Tiszában lehet. Ezt szabad program követte a sétálóutcában, amely az egyik kedvenc helyem. Itt lehet kapni az ország tortáját is, és rengeteg más finomságot.

Meg kell mondanom, hogy a Pető Intézet meglátogatásával értettem legkevésbé egyet. Tudom, hogy a lengyel diákok is hasonló problémákkal néznek szembe, és nekik próbálták megmutatni, hogy működik az ilyen gyerekek segítése Magyarországon. Van is valamennyi rálátásom ezeknek a gyerekeknek a helyzetére, mivel személyes ismerősöm is van közöttük, és tudom, mit éreznek ilyenkor. De éppen ezért úgy gondolom, szerintem jobb megoldás lett volna, ha csak egy prezentációt hallgatunk végig, és csak a lengyel csoport megy végig az intézményen.

Ettől függetlenül tetszettek a programok, amelyeken részt vettünk.

Kovács Sára, 9.b