iskola

A Verseghy a 100 legjobb gimnázium között

Pogány Gyula

Pogány Gyula Közzétéve:

A Verseghy a 100 legjobb gimnázium között

2021. októberében megjelent a Heti Világgazdaság különszáma, amelyben a legjobb magyarországi középiskolák rangsorát mutatják be. A közel ezer iskola közül az első 100 rangsorát hozták nyilvánosságra, a Verseghy Ferenc Gimnázium a 45. helyen áll.

A rangsor objektív mutatók összegzésével készül. Megnézik, hogy az intézmények milyen eredményeket értek el az előző évi érettségin magyarból, matematikából, történelemből és idegennyelvből, nagyobb súllyal veszik figyelembe az emelt szintű vizsgákat. Fontos mutatók az országos kompetencia-mérésen szövegértés és matematika kompetenciából elért eredmények is. Ezek mellett az intézmény felsőfokú tanulmányokra felkészítő munkájának eredményességét veszik figyelembe. (emelt szinten letett vizsgák számának és az összes vizsga számának aránya) Az összesített eredmények rangsora mellett közlik az egyes mutatókra vonatkozó rangsorokat is. A Verseghy az egyes részrangsorokban az alábbi helyezést érte el:

Matematika kompetencia terület 34.
Szövegértés kompetencia terület: 48.
Magyar nyelv és irodalom érettségi: 21.
Matematika érettségi: 64.
Történelem érettségi: 38.
Idegen nyelvi érettségi: 113.
Emelt szintű vizsgák aránya: 94.

A legjobb 100 középiskola rangsora, ahol isklolánk a 45. helyen találhatóMatematika-, Történelem-, Nyelvi- és Emelt szintű érettségi vizsgák arányában, Matematikából 64. , Történelemből 38. , Nyelvi vizsgákból, 113. és Emelt szintű vizsgákból  94.-ek lettünk.

 


A 100-as listában a vidéki gimnáziumok rangsorában 21. a Verseghy Ferenc Gimnázium, Jász–Nagykun–Szolnok megyében pedig miénk az 1. hely. Ez már a HVG 9. rangsora, az elmúlt 8 év mindegyikében a Verseghy a legjobb 50 iskola között végzett, helyezéseink átlaga 30 alatti.

A rangsorba bekerült  gimnáziumok képzéseiről, tagozatairól és az itt folyó oktató munkáról is részletes beszámolót közöl a lap.

A rangsorba bekerült  gimnáziumok képzéseiről, tagozatairól és az itt folyó oktató munkáról is részletes beszámolót közöl a lap.