2019. november 4-8.
Nagy örömünkre szolgált, hogy a 11.b osztály ebben az évben is Csíkszeredába látogathatott november elején a Határtalanul! programnak köszönhetően. Az utazással együtt 5 napot tölthettünk ezen a csodálatosan szép helyen. Vendéglátóink a testvérosztályunk, a Márton Áron Főgimnázium XI.A osztályos tanulói voltak.
A következő három nap programja rendkívül jó hangulatban telt, amelynek keretében sok érdekességet és szemet kápráztató tájat láthattunk.
Kedden reggel 8 órakor indultunk el Farkaslakára, ahol megkoszorúztuk Tamási Áron sírhelyét, majd meglátogattuk a szülőházát, ahol egy kiállítás keretében megismerhettük Tamási Áron életútját. Ezután Parajdra mentünk, de a sóbányába nem sikerült bejutnunk, mivel a bánya munkásai sztrájkoltak az alacsony fizetés miatt. Így alternatívaként a Medve-tavat néztük meg, ami ugyanolyan felejthetetlen élmény volt. Délután egy korondi fazekas műhelyében megcsodálhattuk, ahogy a képlékeny agyagból a mester kezei közül tányérok, tálak, hamutartók keltek életre. Azt is megnézhettük, ahogy a fazekas felesége a kiszáradt tárgyakat megfesti. A bemutató után néhányan ki is próbálhattuk a fazekaskorongot.
Szerdán reggel Gelencére indultunk, ahol az Árpád-kori római katolikus templomot mutatta be egy idős néni. Útközben megálltunk Nyerges-tetőn is, ahol az 1848/49-es szabadságharc székely hősei előtt tisztelegtünk. Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban a helyi kézművesség történetéről néztünk meg egy érdekes kiállítást, illetve megtekintettük a babaméretű népviseleti gyűjteményt is. A finom ebéd után 2 óra szabadidőnk volt, s ez alatt felfedeztük Kézdivásárhely további nevezetességeit. Ezt követően Csíkszentsimonba vitt utunk, ahol a Csíki Sör Manufaktúrában bepillantást nyertünk a híres csíki sör gyártási technológiájába. A gyárlátogatást vacsorával kötöttük egybe.
A csütörtöki nap első programja a Lázár-kastély – itt nevelkedett Bethlen Gábor – megtekintése volt Gyergyószárhegyen. Gyergyóditróban meglátogattuk a római katolikus Jézus Szent Szíve templomot, ahol a két 75 méter magas toronyba is felmászhattunk. Ezután a Gyilkos-tónál megebédeltünk, majd a délután folyamán a Békás-szoros szemet kápráztató tájaiban gyönyörködhettünk. Később az osztályunk két részre oszlott, az elszántak felmásztak a Kis-Cohárd csúcsára, az ő jutalmuk a hegytetőről nyíló felejthetetlen panoráma volt, a csoport másik része pedig a Gyilkos-tó partján töltötte a délutánt. Este 8 óra környékén értünk vissza a szállásra.
Pénteken reggel 7-kor indultunk el Csíkszeredáról. Kisebb-nagyobb pihenőket tartva este 8 óra körül értünk haza Szolnokra.
Felejthetetlen volt számunkra ez az egy hét, és már nagyon várjuk, hogy a testvérosztályunk tavasszal Szolnokra látogasson.
Bíró Ádám Márk
11.b osztályos tanuló