Osztályunk elnyerte a Határtalanul pályázatot, melynek keretén belül Erdélybe, Csíkszeredába utazhattunk öt napra. Az út során megismerkedhetünk az erdélyi hagyományokkal, tájakkal és a társosztályunkkal is. Az utazás előtti hetek izgatott tervezgetéssel teltek, nagyon hálásak voltunk, hogy a sok elhalasztott időpont után most valóban elutazhatunk.

Így hát október negyedikén reggel (sokaknak inkább hajnalban) izgatottan és álmosan, kalandra készen várakoztunk a busz indulására. Már az első napunk eseménydúsan telt, hosszú buszút után első látnivalónk Segesvár volt, ahol szabadfoglalkozás keretében fedezhettük fel a várost. Segesvár számunkra egy történelmileg kiemelkedően fontos város, hiszen híres költőnk, Petőfi Sándor feltehetőleg itt vesztette életét az 1848-49-es forradalomban. Így a Petőfi-szobor megtekintése egy kihagyhatatlan állomás volt. A város régi utcái és színes épületei engem kifejezetten elvarázsoltak. A kis kitérő után folytattuk utunkat, és két óra múlva már meg is érkeztünk Csíkszeredára. Gyorsan elfoglaltuk szállásunkat, mert sietnünk kellett, hiszen társosztályunk már várt ránk, hogy megismerkedhessünk. Mikor megpillantottuk az iskola épületét, mindannyiunkat lenyűgözött. Az impozáns Márton Áron Gimnázium az esti fényekben  gyönyörűen magasodott fölénk. Végre elérkezett a várva várt pillanat, és találkozhattunk a 12. f-fel.  Pizzával, süteménnyel, üdítőkkel és egy kis ajándékcsomaggal vártak minket, melyek mellett alkalmunk nyílt beszélgetni egy kicsit, és új barátokat szereztünk. Sajnos hamar el kellett búcsúznunk tőlük, hiszen már elég késő volt, de már másnap reggel újra találkoztunk a program hivatalos megnyitóján.

Ha le voltunk nyűgözve, mikor megláttuk az iskolát, akkor a díszteremtől teljesen leesett az állunk. Ebben a gyönyörű teremben nyitotta meg az igazgató az együttműködésünket. Képek segítségével bemutatta az iskola múltját és jelenét, ezáltal kicsit többet megtudhattunk arról, hova is érkeztünk. Az előadás után csapatokba rendeződtünk, hiszen a helyiek egy akadályversenyt szerveztek nekünk, melynek keretein belül felfedezhettük a város nevezetes pontjait. A verseny a város legfontosabb közösségi és kulturális helyszínein vezetett minket keresztül, ilyen volt például a Millenniumi templom, a helyi műjégpálya vagy a Csíki Játékszín, ahol újabb és újabb találékonyságot igénylő feladatok vártak ránk. Végigsétáltunk a város főutcáján is, a Petőfi utcán, amelyet a közösségi élet színfoltjaként ismertünk meg. Amint befejeztük a feladatokat és a város körbejárását a ragyogó őszi napsütésben, a tapstéren találkoztunk, és egyesítettük az eredményeket. Egy finom ebéd után mentünk is tovább, és a Mikó-várban megtekintettük a Csíki Székely Múzeum történelmi, földrajzi és néprajzi kiállításait. Számomra nehéz volt elhagyni a múzeumot, hiszen számos érdekességet olvashattunk Erdély történelméről, de sietnünk kellett, mert már várt ránk a busz, hogy elmenjünk Csíksomlyóra. Csíksomlyó a katolikus világ egyik fontos búcsújáróhelye, hiszen itt található a kb. 500 éves Mária-kegyhely, mely csodatevő képességeiről lett híres. Mindehhez pedig csak meg kell érinteni a szobor lábát, erre nekünk is lehetőségünk volt, miután meghallgattunk egy előadást a Csíksomlyói búcsú történetével kapcsolatban a kegytemplomban. Majd mi is útra keltünk, hogy megmásszuk a Kis-Somlyót, és eljussunk a búcsúnapi mise helyszínére, a Nyeregbe. Szerencsére nagyon szép időnk volt, és egy kis mászás után csodálatos kilátás tárult elénk. Az itt eltöltött idő után pedig hazafelé vettük az irányt, hiszen egy fárasztó, de élményekben teli napot hagytunk magunk után.

A harmadik nap reggelén már kicsit fáradtabban, de továbbra is lelkesen indultunk el első megállónk, Tamás Áron szülőfaluja felé. Farkaslakán először megkoszorúztuk Tamás Áron síremlékét, majd egy rövid séta után eljutottunk a kis kék házba, ahol a híres erdélyi író felcseperedett. A ház ma múzeumként funkcionál, és a falakon különböző relikviák olvashatók (például naplóbejegyzések), melyekből megismerhettük írónk élettörténetét. Számomra különleges volt ez a látogatás, mivel a házban Tamási Áron egyik közvetlen leszármazottja várt minket. Ettől még inkább átjött a helyszín varázsa. Következő állomásunk Parajd volt, ahol először rövid látogatást tettünk az Áprily Lajos emlékházban, majd meglátogattuk a sóbányát. A bánya hatalmas belmagassága és területe mindenkit lenyűgözött. Csapatokban körbejártuk a területet, és kipróbáltuk a különböző programokat, például a léghokit vagy a csocsót, vagy csak leültünk a hintákra és élveztük a sós levegőt, mely köztudottan jót tesz a tüdőnek. Újra a felszínre érve, hazafelé, betértünk Korondra is, a fazekasság központjába. Itt lehetőségünk nyílt arra, hogy megtekintsük és akár meg is vásároljuk a helyi képzőművészet termékeit. Sokan vásároltak itt emléktárgyakat az otthon maradt családtagok, barátok számára. Sajnos nem tudtunk túl sok időt eltölteni itt, mert a sok izgalmas program közben eljárt felettünk a nap. Számomra viszont még a hazafelé vezető út is élmény volt, az őszi színekben pompázó erdőkön keresztül vezetett utunk a kacskaringós hegyi utakon.

Csütörtökön az eddig csodának tekintett kellemes őszi idő hidegebbre fordult, így egy kicsit fagyoskodva indultunk el reggel, de így sem adtuk fel, és megpróbáltuk a legtöbbet kihozni az utolsó teljes itt töltött napunkból. Először Gyergyóditróra vezetett utunk, ahol megtekintettük a csodaszép Jézus Szent Szíve templomot, majd körbejártuk a Lázár várkastélyt (feltehetőleg itt töltötte gyerekkorát Bethlen Gábor) is Gyergyószárhegyen, ahova sajnos nem tudtunk bemenni az örökösök között folyó jogvita miatt. Az emlékművek után a Gyilkos-tó felé vettük az irányt. A tó legendáját meg is hallgattuk a buszon, a 12.f egyik diákjának előadásában. A legenda szerint a feldühödött hegyek hozták létre a tavat, mikor meghallották Fazekas Eszter segélykérő kiáltásait. Már az idevezető út is gyönyörű volt, de a különleges, „gyilkos” tó külön elvarázsolt minket. A Békás-szorosba is ellátogattunk, ahol a friss levegőn tett séta közben gyönyörködhettünk a hely szépségében és a természetben. A hidegen tett séta mindenkit kellően elfárasztott, csendben és kissé szomorúan hagytuk el az őszi hegyeket. Hazafelé menet még megtekintettük a madéfalvi veszedelem emlékművét, melynek története mindannyiunkat megérintett. Este még utoljára alkalmunk nyílt arra, hogy eltöltsünk egy kis időt társosztályunkkal, elérhetőséget cseréljünk és elbúcsúzzunk egymástól, hiszen másnap reggel már nem volt lehetőségünk találkozni.

A hazafelé vezető út már csendesen telt, mindenki kellemesen fáradtan és élményekkel eltelten várta, hogy hazaérjünk. Útközben még megtekintettük a Boncza-kastélyt Csucsán, ahol Ady élete utolsó éveit töltötte az első világháború alatt Csinszkával. A határhoz közeledve a Királyhágónál, Erdély kapujában is megálltunk, és búcsút mondtunk a csodaszép erdélyi tájaknak és a kirándulásunknak.

Azt hiszem, mindenki nevében beszélek, mikor azt mondom, hogy ez a program  életre szóló élmény volt számunkra. Nagyon sok új embert ismerhettünk meg, és az osztály tagjai  is közelebb kerültekegymáshoz, hiszen még sohasem volt lehetőségünk ennyi időt együtt tölteni. Az új kapcsolatok mellett nagyon érdekes volt jobban megismerni a határon kívül ragadt magyarság életét, mindennapjait és problémáit. Azt hiszem, mindannyiunkban felébredt az együttérzés, mikor őket hallgattuk. A csodaszép tájakat sem lehet említés nélkül hagyni, melyek számunkra, alföldi emberekként, kifejezetten lenyűgözőek voltak. Nagyon sok mindent megtudtunk az erdélyi kultúráról és történelemről, amely határozottan fontos része kell, hogy legyen tudásunknak.

Köszönjük szépen a lehetőséget, és osztályfőnökünknek a szervezést!

Demeter Lili 12.c