Április 22-én, a Föld napján virágültetéssel indítottuk a témahetünket. A növényeket különböző osztályok diákjai hozták, lelkes segítő csapat gyűlt össze, hogy zöldebbé tegyünk az iskolánkat és annak környezetét.
Ezt követően a könyvtárban Lits László, iskolánk egykori tanulója, jelenleg az NHSZ és a Szolnoki Városüzemeltetési Kft ügyvezető igazgatója tartott előadást „Fenntartható város” címmel.
Az előadás után az iskolai rajzverseny résztvevőit díjaztuk.
Szerdán iskolánkba látogatott Dr. Széphalmi Éva osztályvezető, megyei főállatorvos, iskolánk egykori tanulója. Előadásából számos érdekességet tudhattunk meg a fenntartható mezőgazdaságról.
A héten tanulmányi kirándulásra is nyílt lehetőségünk. A Tiszakürti Arborétumban szakvezetéssel egybekötött sétát tettek a diákjaink.
Pénteken Balázsné Vajda Éva, a Tiszakürti Arborétum kertészeti csoportvezetője tartott előadást az arborétum munkájáról a fenntarthatóság jegyében. Utána rovarokat és különböző talajtakarókat lehetett vizsgálni, majd gyapjút dolgoztunk fel.
Köszönjük a szervezésben résztvevők munkáját. Jövőre folytatjuk.