matematika

Előkelő helyezés az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyen

Pinviczki Rajmond

Pinviczki Rajmond Közzétéve:

Előkelő helyezés az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyen

Lezárult a Bolyai János Matematikai Társulat által meghirdetett 2023/2024. tanévi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny. A verseny két korcsoportban zajlott. A „KEZDŐK” között versenyeztek a magyarországi középiskolákba járó, matematikából 9. évfolyamos tanulók (ide tartoznak a nyelvi előkészítős osztályok nulladik évfolyamos tanulói is). A „HALADÓK” között pedig a magyarországi középiskolákba járó, matematikából 10. évfolyamos tanulók mérhették össze tudásukat. 

A Verseghyből Molnár Lili (10.a) a HALADÓK I. kategóriában jutott be a döntőbe, és a három kidolgozott feladata alapján a 7. helyezéssel zárta a versenyt.

Gratulálunk neki, illetve felkészítőjének, Pogány Gyula igazgató úrnak!